A Ritánál voltam vendégségben több napra. Vártam, hogy jöjjön haza, nagyon unatkoztam. Így nagy unalmamban kitaláltam, hogy regisztrálok a Tinderre. Így négy hónapnyi magány után…

Nagy lelkesen fotót keres, feltölt és az idézet is aránylag könnyen megy még angolul is persze, merthát tegyük már magasabbra azt a bizonyos lécet.

Tinderella fent van a hálón, jöhetnek a lovagok.

Első este Rita esett neki az oldalamnak és elfogyasztotta az összes szívecskémet pasikra az én nevemben. Leginkább tíz évvel fiatalabb, harmincas pasikat lájkolt, akiknek csodaszép testük volt.

A csajok azt mondják, hogy önismeretre is nagyon jó ez a világ, hát tessék akkor ismerjük meg Tinderellát, mire is vágyik.

Egy pohár bor felett mélázva nézem ezeket a csodaszép pasikat és összeugrik a gyomrom, hogy mire vágyhatnak egy negyvenes nőben? Mit értenek az alatt, hogy az érett nők tetszenek nekik? Hiszen a testem is érettebb, mint harminc éves koromban… Vágyom én egyáltalán harmincas férfiakra? Derítsük ki…

Beszélgetésben és chatelésben jó vagyok, hát legyen. Jönnek a kérdések, hogy miért vagyok itt fent. Ööööö hát akkor nézzük csak… nem tudom igazán. Azt tudom, hogy miért nem.

Nem szeretnék már gyereket, mert van a háztartásban egy szuper. Háztartásból is van több, ha kell és köszönöm jól elvagyunk benne a kölyökkel. Évekig lelkesen mostam egy férfira, de valahogy mostanra ez sem ugyanazzal az elánnal kapcsolja be a hormonjaimat, mint régen…

Azt mégsem írhatom, hogy minőségi, monogám, trantrikus szexre vágynék már úgy végre. Férfi-női kapcsolódásra. Igaziból csak ennyi is elég lenne most. De nem írom, mert akkor meg mindenféle csőcselék eshet be az ajtón, akiket elég lesz kilapátolni…

A beszélgetések során viszont megtudtam, hogy mik azok a minőségeim, amik beindítják ezeket a pasikat. A korommal járó függetlenségem. Hogy pontosan tudom, hogy mit nem szeretnék. Hogy tudom ki vagyok és mit szeretnék és abban szerepel a minőségi kapcsolódás (amit ők természetesen csakis szexnek tudnak elképzelni) és nem szerepel gyerek és házépítés.

Tantrikus szex témát említenem sem kell, esik az be magától a beszélgetésekben.

Nos következő önismereti rácsodálkozás, hogy nem vágyom vadigenekkel tantrikus szex témáról beszélgetni, annak ellenére, hogy arra pedig vágynék. Kell valami előbb, finomság és udvariasság, így negyven körül. Azt veszem észre, hogy az intelligencia, az igényes humor esik jól. Fűszerezve picit a szexualitással, de az elég egy-két kacsintás formájában is. Sőt, mintha az több lenne…

Aki felmegy a Tinderre, jó ha rendelkezik szuper fotóportfólióval. Hát nekem nincs se csücsőrítős edzős, se fürdőruhás egész alakos… Nem is tudom, hogy van-e kedvem orvosolni ezt a problémát. Mert ha lenne sem biztos, hogy szeretném üzenetekben küldözgetni.. Ezt még nem tudom, olyan sales és marketing hangulatú az egész.

Persze ember negyvenes lánya is egy-két héten belül eljut oda, hogy találkoznának vele… hát nekem eddig tartott az első felvonás a Tinderen. Mert nem ment még a találkozás se fiatallal, se idősebbel. Így hát töröltem a fiókot egyelőre.

Egyet tudok biztosan, hogy folytatás következik…

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük