Minden nap délután 2 óra körül sétáltam el a kutyás ház előtt. Itt a szigeten, de egész Angliában is szinte minden út mellett magas kőfalak vannak. Nem tudom mi okból. Ez a tipikus magas kőfal választotta el a kutyás házat is attól az utcácskától, ahol az én utam is vezetett az edzőterembe.
A kőfal vizesen, fényesen csillogott általában. Pontosan két kockányival volt magasabb, mint én. A fekete kockái közül rengeteg kócos, aprószirmos virág bokorlott vidáman az arcom magasságában. Legtöbbször nedvesen az itt megszokott állandó esőtől.
A kutyát talán a harmadik napon vettem észre. Valami felfelé vonzotta a tekintetem. A háznak szép íves ablaka volt. Az ablak öblében egy fekete bőrkanapét láttam. A kanapén ült a kutya. És nézett engem.. Intettem neki a szememmel, de ő csak nézett komolyan.
Később észrevettem, hogy mindig ugyanott a bal oldalon ül és jobbra nézi az utcát. Talán onnan várta a gazdáját haza, nem tudom…
Szép, nemes kutya volt. Agár. Fehér bundáját majdnem rózsaszínes árnyalatú rozsdás foltok tarkították. Nagyon komolyan nézett engem mindig a szép tiszta tekintetével. Követte ahogy elhaladok a ház előtt.
Három héten keresztül szinte minden nap ott mentem el és ott volt a kutya is. Nem tudom, hogy mennyire lettem az életének a része. Az biztos, hogy nyugtázta, hogy egy idegen, messzi földről jött vándor naponta délután kettőkor ott bandukol a piros kabátjában, kapaszkodva a szélfútta, fehér esernyőjébe..
Nekem biztos, hogy egyike lett annak a kapcsolódásnak, amit a szigeten megéltem az itt töltött idő alatt. Nem tudom, hogy egy kutyában ez hogy játszódik le, ennyi idő talán elég volt arra, hogy várjon engem is abban az időben… Én mindenesetre minden alkalommal felpillantottam, hogy ott van-e a fehér-rozsdás bundás kecses agár kutya… És mindig vártam, akartam belül, hogy ott legyen. Jó érzéssel töltött el, valami hűséges bizonyossággal, hogy ott is volt..
Felnéztem rá és napról-napra bicenntéssel nyugtáztam őt és ő meg visszaintett a szemével…
Hozzászólások