Már nem borzolódik a hátamon a szőr, ha beülök itt az autóba vezetni. Rá kellett hangolódni. Itt valahogy más törvényszerűségek vannak még a vezetés során is. Néha kell, hogy úgy jöjjön ki a lépés, hogy te pont akkor érkezel oda egy-egy útszakaszhoz, amikor nem jön szembe egy másik autó, mert van ahol olyan keskeny az út, hogy nem férnétek el egymás mellett. Esély sincs rá.
Először nem értettem, hogyan lehet ez. Ésszel próbáltam megérteni az idős néniket is, hogyan tudnak itt vezetni, amikor én a 23 éves vezetői rutinommal kiszaladnék a világból.
Aztán az élet csak úgy hozta, hogy nap, mint nap vezetnem kellett. Vinni a mamikámat vásárolni és ide-oda, ahova éppen a kedvünk tartotta. Amikor csak engedtem, hogy haladjak a ritmussal, akkor rájöttem, hogy tényleg vannak olyan utak, ahol nem férünk el, de valahogy érthetetlen okból kifolyólag ott pont úgy jönnek az autók, hogy hamarabb elmész te, vagy ő, minthogy beragadjatok.
Mintha lennének itt feket lyukak, amik megoldják ezt a problémát.
Szépen lassan kisimult minden ebben a témában is. Már nem zavar, hogy jobb oldalt van a kormány. Valahogy logikus, hogy nem bal kézzel, hanem inkább jobb kézzel vezetek. A szaggatott vonal a jobb oldalamon van (ahol van egyáltalán vonal). Balra kisívben és jobbra nagy ívben kanyarodok. Hogy extrém magas kőfalak vannak és egyemberes járdák, de azok is csak néhol. Hogy itt teljesen normális, hogy fél kerékkel a járdán haladsz, hogy elférjetek.
Valahogy a káoszban rend van. Csak engedni kell, hogy megmutassa magát az, hogy itt hogyan tudnak működni a dolgok. Mert megmutat mindent szépen sorban ez a kedves kis sziget.
Hozzászólások